Tag Archives: alumínium rollátor

Speciális eszközök a könnyebb mozgásért

Érték09Mikor bekövetkezik a családban egy egészségkárosodás, nem is igazán vagyunk azzal tisztába, hogy honnan és milyen segítséget kaphatunk, hogyan könnyíthetjük meg beteg családtagunk életét. Én is így voltam vele, és amikor férjem nagypapája ágyban fekvő beteg lett kicsit kétségbe estem bevallom. Persze tudtuk, hogy bekövetkezhet a dolog, de nagyon hirtelen történt, így a tényleges felkészülésre nem volt időnk. Orvostól orvosig jártunk és közben próbáltuk a legkényelmesebbé tenni a mindennapjait, még akkor is, ha ez nekünk volt fárasztó vagy kellemetlen. Legnehezebben az evés ment, mert a legnagyobb kanálba tett, legkisebb mennyiségű levest is szétöntöttük. Ekkor kerestem fel az Értéksziget webáruházat, ahol a beteg és fogyatékos emberek mindennapjait megkönnyítő eszközök szerezhetőek be. Kicsit tanácstalanul ültem a gép előtt, de nem adtam fel a nagypapa életének megkönnyítését, segítséget kértem a megadott telefonszámon.Utólag tudom, a legjobb helyre fordultam, mert sokkal könnyebb volt mindannyiunknak az utolsó heteiben az élete.